Jump to Navigation

John Caldwell: Fekete Lángok

- előszó, kiemelve a regényből -

Amikor múlt év novemberében nyomdába adtam a Vérkáoszt, szusszantam pár napot, aztán máris újult erővel estem neki annak a humoros és groteszk kalandregénynek (Menekülés Drcenből), melyen kisebb-nagyobb megszakításokkal már több mint egy éve munkálkodom.
Aztán valami zavarosat és furcsát álmodtam. Nem az első eset, hogy álmomban is tovább szőttem egy történet szálait, ám ezeknek többnyire az a végük, hogy amikor felébredek, semmi sem marad meg belőlük, csak néhány homályos alak, néhány bizonytalan történés – és egy erőteljes hangulat. Most is így történt; csak az álomból megmentett komor hangulat az ébredés után órákkal később is megmaradt.
Talán csak véletlen egybeesés, de ezen a napon két másik erőteljes hatás is ért: Zubály Satya elhozta hozzám a legújabb festményét, s postán megkaptam a Finnugor együttes „Rearming Ancestral Progenies” című black metal albumát.
Először is a kép. (Bár eredetileg A Halál Színháza c. antológiához készült, immár itt látható e könyv borítójaként.) Első pillantásra megfogott! Amikor pár nappal korábban megbeszéltem Satyával, hogy milyen festményt szeretnék az antológiára, festett arcú, megállapíthatatlan nemű alakokat kértem – a Döberki Rém színtársulatának tagjait –, a hátteret a festőre bíztam, csak annyit kértem, hogy kellően komor legyen. Az lett. Amikor megláttam, viszontéreztem ugyanazt a hangulatot, ami az álmomban kísértett. Be sem csúsztattam a festményt a mappába a többi közé, ott hagytam szem előtt az asztalon, és aznap még többször is rápillantottam...
A zene. A demo cd-t Gabriel Wolftól kaptam, aki korábban Infra Black együttesnéven már két regényemhez is készített zenét (Drenian Symphonies, Bloodchaos). Ismeretségünk kezdetén még industrial-rajongó volt, mint ahogy én is, de aztán valahogy mindketten elcsúsztunk egy picit a black metal zene irányába. Nagy érdeklődéssel vártam hát az első ilyen stílusú albumot, melyet Gabriel egy Finnországban élő ismert zenésszel, Nikolai Stalhammerrel közösen készített, aki Tomi Kalliola művésznéven is ismert; olyan nemzetközileg ismert együttesek fémjelzik az ő munkásságát, mint a Hin Onde, Oath of Cirion, Valar, Azaghal, Svartalfheim és még néhány kisebb projekt is. Közös „együttesük”-höz a finn-magyar együttműködésre utalva választották a Finnugor nevet. Mivel a fentebb említett együttesek albumai ott vannak a kedvenceim között, nem csak Gabriel barátom iránti udvariasságból siettem azonnal meghallgatni az új cd-t, hanem valódi várakozással is. És nemcsak hogy nem csalódtam... de a zene azonnal lenyűgözött! Az albumon angol nyelvűek a számszövegek, a nyolcadik track az egyetlen, amelyben Gabriel Wolf magyarul énekel. Ezt hallgatva déja vu érzésem támadt: „Nagyon ismerős valahonnan.” A festményre pillantottam, és megértettem, hogy nem maga a zene ismerős, hanem a belőle áradó hangulat.
És a három dolog összekattant eggyé: az álomból kísértő hangulat, a festmény és a zene. Hirtelen megszületett bennem valami, e három dolog összeolvadása, mely önálló életre kelt. Hogy stílszerű legyek – a mű öntudatra ébredt.
Néztem a képet, hallgattam a zenét, és a történet szereplői megelevenedtek, elkezdték kibontani saját világukat. Félretettem minden más munkámat, és csak ezt írtam, írtam, írtam... a kiadói terv felborult emiatt, két antológiából kimaradtam, sok más munkámmal is csúszásban vagyok.
Csak remélni tudom, hogy megérte!
Magát a történetet az álom, a kép és a zene elegye ihlette. A szereplőket a képről mintáztam, a történetet – saját szájízem szerint átvariálva, persze – a dalszövegre építettem. És mindezt ötvöztem egy réges-régi tervemmel, melyet már legalább négy éve dédelgettem: egy sajátos hangulatú regényciklus megírása az Ayvar-szigeteken. Nos, a Fekete lángok ezen ciklus első regényének tekinthető. Azonban ez egy önálló történet, amelyben minden fontos kérdés lezárul. A tervezett folytatás – már ha lesz ilyen egyáltalán –, talán csak évek múlva készül el, s túl sok köze nem lesz a Fekete lángokhoz, ha csak az nem, hogy szintén az Ayvar-szigetcsoporton játszódik, s a mellékszereplők közül néhány név és néhány legenda e mostani mű alapján már ismerős lehet.
És még egy érdekesség: a könyv is visszahat a zenére. Amikor elmeséltem Gabriel Wolfnak a történetet, melyet részben az ő zenéje és dalszövege ihletett, s a képet is megmutattam, annyira megtetszett neki és zenésztársának, hogy megváltoztatták a Finnugor-album címét Black Flamesre (Fekete lángok), s a cd ugyanezzel a címlappal fog megjelenni – reményeink szerint külföldön is –, mint ez a könyv.

Debrecen, 2002. február 11.

John Caldwell



Main menu 2

by Dr. Radut