Jump to Navigation

Nemes István életrajz

 


Születés dátuma és helye: 1961. 08. 11. Debrecen.
Végzettség: építőgépész + számítógépes folyamatszervező
Foglalkozás: szabadfoglalkozású író, műfordító


 

Amióta az eszemet tudom, írónak készültem; tízévesen már nekiláttam első regényeimnek – amelyek persze soha nem készültek el. 1979-ben megalakult Debrecenben a Kronosz sci-fi klub, melynek tagja lettem, és még abban az évben publikáltam első két rövid írásomat a klub Spirál nevű fanzinjában. (Apokalipszis, Körfolyamat)

1979-ben érettségiztem a Péchy Mihály Építőipari Szakközépiskolában, gépész szakon. Felvételt nyertem a Kossuth Lajos Katonai Főiskola "rakétatüzér" szakára. A katonaságtól hamar megcsömörlöttem: 3 nap után elegem lett, de hiába nyújtottam be a leszerelési kérelmemet az első hónap végén, még további három hónapot le kellett húznom - folyamatos "meggyőzési próbálkozások" és durva "szívatások" között.
Négy hónap után átminősítettek főiskolai hallgatóból honvéddé, s kilenc hónapot az izbégi lőtéren töltöttem, majd átvezényeltek Győrbe, ahol hét hónapos írnokoskodás után a hadkiegen a laktanya minden egyes egységét bejártam, mire végül 1981 augusztusában (24 hónapos katonáskodást követően) visszatérhettem a civil életbe.

Katonáskodásom ideje alatt (1980-ban) jelent meg a Spirál c. fanzin második száma, benne az "IC88640" c. novellámmal. Ugyanakkor, ezt megelőzően egy országos hetilapban, az Ország-Világban, a Spirál ismertetése kapcsán leközölték az "Apokalipszis" c. rövid írásomat.

Első regényemet, melynek címe "Mindent vagy semmit" még a bevonulás alatt kezdtem el írni, s katonáskodásom két éve alatt folytatgattam, írogattam. Leszerelés után pár napon belül befejeztem - azóta sem jelent meg. Valószínűleg nem is fog. Túl sokat kellene dolgoznom rajta, hogy olvasható szintű legyen.
/Évekkel később Kuczka Péter - a Kozmosz Fantasztikus Könyvek & Galaktika főszerkesztője is azt írta, hogy bár a regényem olvasmányos és fordulatos, tegyem el pár évre a fiókba, és ha majd tapasztaltabb leszek, akkor vegyem elő./
Így utólag: maximálisan igazat adok neki. Akkoriban nem igazán értettem, mi nem tetszik neki a művemben, hiszen bárki, aki olvasta, nagyon dicsérte.

1981-ben leszereltem, azonnal a SZÜV (Számítógépes Ügyvitel Szervező Vállalat) operátora - számítógépkezelője lettem. Négy hónap múltán pedig az ÉGSZI-hez igazoltam, jelentősen több fizetésért, szintén számítógépkezelőként.
1981 és 1983 között, amíg itt dolgoztam - három műszakban, de elég laza munkakörben - újabb három regényt írtam (Ébredés, A Styen-1 legszebb napjai, Két vagy háromszáz év), és ezeket is elküldtem próbaképpen Kuczka Péternek.
Visszacsatlakoztam a sci-fi klubba; kettőbe is, mert időközben Hajja Attila is létrehozott egy klubot a Kossuth Egyetem berkei alatt.
Ezen időszakban történt, hogy Kuczka Péter egy képzőművészeti kiállítás megnyitóján, Debrecenben név szerint engem keresett, és többek füle hallatára kijelentette, hogy tetszenek neki az írásaim, és a "közeljövőben" kiadásra van tervezve két regényem - A Styen-1 legszebb napjai és a Két- vagy háromszáz év... valamint a Mások, mint mi c. novellám. Továbbá egy fordításom: Alfred Bester: Tigris! Tigris!-e is szóba jöhet.
Ezt a tényt dr. Varga György, a sci-fi klub vezetője pár nappal később úgy tálalta a klubtagok felé: "Kuczka új sorozatot indít: "Nemes életmű-sorozatot"...
Ez a lehetőség rendkívül feldobott, új energiákkal kezdtem új regényekbe és novellákba... de persze a beígért regénymegjelenésekből nem lett semmi. A "Mások, mint mi" c. novellám azonban végül megjelent a Galaktikában, 1987-ben, és sokéves hányattatás után a "Tigris! Tigris!" fordításom is kijött 1989-ben.

1983-ban eldöntöttem, hogy megtanulok angolul, megvettem Robert A. Heinlen: Citizen of the Galaxy c. regényét (plusz egy angol-magyar szótárt), és autodidakta módon nyúztam magam és az angol nyelvet.
Megszállottan gyűjteni kezdtem az angol nyelvű sci-fiket. (Megjegyzés: akkoriban még nem lehetett külföldről könyvet rendelni; a regények java részét antikváriumokból csipegettem össze, kemény munkával... és/vagy kemény pénzekért vásároltam olyanoktól, akik jó üzletet láttak bennem.)
Az angol nyelvű könyvtáram ugrásszerűen gyarapodott. Fanatikusan fordítottam - 2 oldal/nap -, és amikor már kezdett növekedni a szókincsem, olvasni is próbáltam. Egyre többet olvastam; egyre jobban megértettem, amit olvasok. (Eleinte még annak is örültem, ha azt megértem, hogy miről szól a könyv.)

1983-ban egy pályázatra küldött novellám révén felvettek az Alföld Stúdióba - két és fél éven át ismerkedtem a szépirodalom rejtelmeivel.
Közben jó sok novellát írtam, újabb regényekbe is belekezdtem, a fordítgatással is haladtam... több olyan amatőr fordító társammal is összeismerkedtem, akiktől egyrészt angol nyelvű könyveket tudtam cserélgetni, másrészt tudtunk beszélgetni a "fordítói szakma" rejtelmeiről. Ennek kapcsán ismerkedtem össze pécsi névrokonommal, Nemes Ernővel, a szintén Debreceni Kornya Zsolttal (akiből később Raoul Renier lett, valamit a kiskunfélegyházi Koch Györggyel, akiből pedig Liam Strong (és egyéb) néven lett író.

1984-ben ismét munkahelyet váltottam: a háromműszakos operátorkodást követően a Hajdú-Bihar Megyei Vízmű számítóközpontjának operátora lettem, nappali műszakban, nagyon laza munkakörbe. (Kezdetben kb. havi 4-5 napi kemény munkám volt, a hónap többi napján programozást gyakorolhattam, számítógépes játékokkal játszottam, fordítottam, vagy ha a kedvem úgy hozta, novellákat, regényeket írtam.)
Ezen időszak alatt fordítottam Jack Vance-novellákat, jártam az Alföld Stúdióba, a két sci-fi klubba, fanzinokban publikáltam (sokat, sokfelé), s az Újságíró Stúdió munkájába is bekapcsolódtam. Írtam pár cikket a helyi napilapba, valamint a vállalati újságban is elég sokat publikáltam.

1986-ban Kornya Zsolt (aki 16 éves volt akkor) rávett, hogy szálljak be hozzá és az osztálytársaihoz egy akkor induló fantasy szerepjáték-kampányba. Akkor ismerkedtem meg a szerepjátékkal, nevezetesen az AD&D-vel, és ekkor mozdultam el jelentősebben a sci-fi felől a fantasy irányába.
Ez az a kampány, amelyben Skandar Graun, félvér ork harcos-pappal játszottam, s amely alapján később A Káosz Szava c. regényemet írtam. (Rengeteg kisebb-nagyobb változtatással, persze.)
Általában szombatonként játszottunk 4-5 órákat, a szüleim bérházi lakásának alig tíz négyzetméternyi szobájába zsúfolódva, kilencen. Zsolt mesélt, mi, többiek pedig azon ügyeskedtünk, miképpen maradjunk életben. Aki nem ismerné a regényt, azok kedvéért nem lövöm le a poént, és nem árulom el az életbenmaradottak nevét...
A kampány kb. másfél éven át tartott.

1986-1989 között a szerepjáték egyfajta utazó nagykövete lettem: Szegeden (a Szefantor táborban) az elsők között terjesztettem az igét... az más kérdés, hogy egy évre rá, amikor a kezdőkből rutinos szerepjátékosok lettek, budapesti nagymenőktől tanultak, már nem is emlékeztek arra, hogy én vezettem nekik elsőként egy monstre kétnapos játékot.
Tartottam egy előadást Nyíregyházán a Bihon Tibi által vezetett sci-fi klubban a szerepjátékról, és felajánlottam, hogy vezetek egy mintajátékot... de mivel több mint nyolcvanan szerettek volna játszani, 8-10 csoportot szerveztünk, amelyből én egyet vittem, s helyi szerepjátékosok a többit. Ettől kezdődően hónapokon át heti rendszerességgel ingáztam Debrecen és Nyíregyháza között, néha Kornya Zsolt társaságában.
Valamint Debrecenben, több különböző társaságot is megismertettem a szerepjáték rejtelmeivel, többnyire elég nagy sikerrel: a játékosaim közül később többen is saját csoportot indítottak a baráti körükben.

1983-1989 között minden lehetséges pályázatra küldtem be novellát. Változó eredménnyel: egyet megnyertem, de voltam második, harmadik, negyedik... de végeztem a futottak még kategóriában is.
A legbosszantóbb az volt, amikor egy krimi pályázatra küldtem be novellát, amit kifejezetten e célból írtam. A fődíj 50.000 Ft volt, kb. háromhavi fizetésem; mivel ekkoriban talán ha kétezer forintot kerestem az írással összesen, ez lett volna az első nagy anyagi lökés a "hívatásos" írói pálya irányába. Lett volna...
A pályázatot meghirdető cég titkárnője megsúgta, hogy én nyertem. Nagyon örültem. Túl korán... Végül nem hirdettek eredményt, de úgy tettek, "mintha"... Összevissza hazudoztak arról, hogy melyik országos napilapban közölték az eredményt. Én persze mindet megvettem, de nyoma sem volt egyikben sem. És bár azt kihangsúlyozták, hogy "NEM ÉN nyertem, de a novellámat kiadnák a nyertesek között egy kötetben", végül a kötetből sem lett semmi.
Rossz érzés volt, de hamar megtanított arra, hogy semmit sem vehetek biztosra.

1988-ban dr. Varga György, a sci-fi klub vezetője felhívta a figyelmem arra, hogy a debreceni illetőségű Csokonai kiadó háború előtti ponyvákat készül kiadni. /Nyereségessé szerették volna tenni a kiadót, mert az állami támogatás a kortárs szépirodalmi művekre jelentősen megcsappant./ Gyuri nógatott: próbáljam rábeszélni őket, hogy ponyvák helyett inkább sci-fit adjanak ki.
Összeszedtem a bátorságom, találkozót kértem a kiadó vezetőjétől, és bementem egy megbeszélésre. Könyvgyűjtő és könyvcsereberélő múltam révén elég jól ismertem azokat a ponyvákat, amiket a Csokonai kiadni tervezett... és sorra lebeszéltem róla a főszerkesztőt, míg magabiztosan hangoztattam, hogy a sci-fi sokkal eladhatóbb. Tény, ami tény: megbízott sorozatszerkesztőként távoztam az irodából.

1988-ban a Csokonai Könyvkiadó Főnix Fantasztikus Könyvek sorozatszerkesztői munkálatai kötöttek le leginkább. Ekkoriban nyűgös dolog volt valutát szerezni (külföldi jogdíjra), kezdő sci-fi szerzőkben a kiadó nem látott volna anyagi nyereséget, ezért olyan könyveket kellett a sorozatba válogatnom, amiknél lejárt a szerzői jog, s nem kellett fizetni érte. Így került a képbe Robert E. Howard és a Conan.
Az első Conant én válogattam össze - az elérhető anyagok alapján -, én fordítottam, és Kornya Zsoltot bíztam meg a fordítás lektorálásával. Jó sokat vitatkoztunk, de csak baráti keretek között.
A Csokonai a sorozatszerkesztői munkáért jelképesen kevés összeget fizetett, a fordításért gyalázatos honoráriumot... viszont a főszerkesztő látatlanban beígérte, hogy a sorozat hatodik kötete az én regényem lesz... ez lesz a jutalmam. (A boldogság kék szörnyetege c. regény, amely akkoriban a "Kavics a nyakban" címet viselte.)
A sorozat első kötetei anyagilag nem csupán sikeresek voltak... de minden addigi bevételt messze felülmúltak a Csokonainál. A főszerkesztő évekkel később elmondta, hogy csak a "Conan, a barbár"-on több mint hárommillió forintot nyertek (1989-ben, amikor az átlagfizetés havi tíz-tizenötezer forint körül lehetett. Értsd: ez ma kb. harmincmilliós nyereségnek felelne meg.)
Sajnos azonban úgy adódott, hogy a kiadó főszerkesztőjét, Bakó Endrét kinevezték a helyi napilap főszerkesztőjévé, az utódja pedig hallani sem akart arról, hogy efféle szedett-vedett regényekkel, holmi sci-fikkel tovább alázzák a kiadó hírnevét. A sorozat is megszűnt, s az ígéret ellenére az én regényemet sem adták ki... dacára annak, hogy a Csokonai egyik neves szerkesztője eddigre már elkészült a mű szerkesztésével. (És: tetszett neki. A javításokat követően kiadhatónak tartotta.
Újabb kellemetlen fordulat. Én már biztosra vettem, hogy munkám elismeréseképpen végre megjelenhet az első regényem... és nem.
Ha csak az anyagiakat vesszük, a Csokonai bukás volt számomra: az onnan kapott honoráriumok (Conan-fordítás + sorozatszerkesztői díj) összesen nem fedezték azt a pénzt, amiből a kiadásra készülő regényemet kétszer is átgépeltettem (akkor még nem számítógépes szövegszerkesztővel, hanem ténylegesen írógéppel).
Ez van. Sosem tudtam rendesen alkudni; végül is, örültem, hogy a könyvkiadás közelébe kerülhettem...

1989-ben megjelent az első fordításom, Robert E. Howard: Conan, a barbár a Főnix Fantasztikus Könyvek sorozatának első köteteként.
Egy írótársam mesélte, hogy - az eddig a fantasztikum műfajában egyeduralkodó - Kuczka Péter épp Debrecenben járva, egy könyvesbolt kirakatában pillantotta meg a könyvet... és - fogalmazzunk úgy - nem igazán örült a látványnak. Hevesen szitkozódott, állítólag.

1989-ben bekövetkezett a rendszerváltás, beindult a vadkapitalizmus. Hajja Attila munkanélküli segélyből és banki kölcsönből (plusz két befektető cégtárssal) megalapította az Art Phoenix Könyvkiadót. Én is csaknem beszálltam már a kezdetekben, de az utolsó pillanatban visszariadtam; a szükséges ötvenezer forint, ami akkor az összes félretett pénzem volt, prózaibb dolgokra kellett: új tévére, számítógépre.
Az Art Phoenix az első évben csak a "Találkozás" c. képregény magazin első számát adta ki (amelyben nem szerepeltem semmivel), aztán 1990-ben további 6 "Találkozás"-sal találkozhattunk, mely magazinok többségében már Conan-fordításokkal és az én írásaimból készült képregényekkel is jelen lehettem.
Ekkoriban fejeztem be a Harc az Éj Kövéért c. regényt, és a nyári Szefantor táborban többen is elolvasták, köztük Trethon Judit, a magyar sci-fi egyik prominens személyisége.

1989 őszén Trethon Judit felhívott telefonon, jelezve, hogy a Zrínyi Könyvkiadó fantasy sorozatot indít, és tudnék-e ajánlani valamit... valami magyart, amiért nem kell valutás jogdíjat fizetni.
Első impulzusból Koch Gyuri barátom Hoymiila c. regényét javasoltam, de kiderült, hogy azt már Judit is betervezte: az lesz a sorozat első kötete. Kiderült, hogy kb. két hét áll rendelkezésre a második kötet leadására... Bár Judit nem mondta ki konkrétan, célzott rá, hogy ő a Harc az Éj Kövéértre gondolt. Ám én eddigre ezt már odaígértem Hajja Attilának, aki egy sci-fi könyvsorozat indításával kacérkodott... Nem szokásom megmásítani az ígéretem, még akkor sem tettem, hogy a Judit által javasolt megjelenés jóval kézzelfoghatóbb volt, mint Attila - ekkor még - eléggé bizonytalan terve. Viszont ha két hét a határidő...
Bevállaltam Juditnál egy fantasy regényt erre a kéthétre, és ő elhitte, hogy tényleg meg tudom írni addig.
Szabadságot vettem ki a Vízműnél, és némi fontolgatás, lehetőségek rendezgetése után megírtam A Káosz Szava c. regényemet, John Caldwell írói néven.

1989 évvégén forradalom tört ki Romániában, a diktátor Ceaucescut és nejét likvidálták. Volt egy hír a médiákban, hogy a forradalom elől menekülő szekusok helikoptere berepült a határainkon, és négy percen át magyar felségterületen tartózkodott. Hajja Attila ezzel kapcsolatban keresett meg Karácsony előtt: írjunk ebből egy aktuális pol-fiction regényt együtt. /Ebből lett a Secu-terroristák Magyarországon./
Ő vázolta fel a sztorit, és én írtam meg. Attila egy teljes fejezetet magára vállalt: azt a féloldalast, amikor a frankfurti légierőbázisról elindulnak az amerikai kommandósok... na, azt ő írta, teljesen egyedül.
De ez csak poén, amit azóta is emlegetünk. Attila tényleg ennyit írt, a többi az én munkám... viszont a társszerzőséghez bőven alapvető, hogy ő találta ki a sztorit fő vonalát (az egész az ő ötlete volt), valamint kijavítgatta az én hülyeségeimet, amikből akadt jó pár.
A történethez tartozik továbbá az is, hogy ekkoriban annyira csórók voltunk, hogy még a szabolcsi helyszínekre sem mentünk el kocsival, mert benzinre se lett volna pénzünk. Tehát térképről nézegettem ki a helyszíneket, a többit pedig a fantáziámra bíztam... amiből persze sültek ki valótlanságok és baromságok... de a lényeg: a regény elég jó visszhangot vert. Ha a terjesztők még ki is fizették volna... és nem épp akkor megy csődbe a Cleopátra nevű nagyterjesztő cég, amely lenyelte vagy tízezer példány árát... talán ez a könyv alapozhatta volna meg az Art Phoenix sikereit.

1990-ben bekövetkezett a "nagy áttörés", amiről oly sok éven át csak álmodoztam; az elmúlt évek munkái itt csúcsosodtak össze.
- Megjelent A Káosz Szava
- Megjelent a Secu-terroristák Magyarországon.
- Sok éves hányódás után váratlanul megjelent egy régebbi fordításom, az imádott regény - Alfred Bester: Tigris! Tigris!-e. /Az sem kedvetlenített el, hogy én mint "nyersfordító" szerepelek a könyvben, s a fordítást átdolgozta: F. Nagy Piroska... aki, mint később rájöttem, felületes, vacak munkát végzett - csak az elejét írta át, meg néhány érdektelen javítást tett itt-ott. De az tény, hogy erre a kezdetleges fordításomra ráfért (volna) az átdolgozás.
- Megjelent egy újabb Robert E. Howard-fordításom, "A tenger tigrisei".
- Egy "zűrös" fordítás... Marion Zimmer Bradley: Világok háza (Én fordítottam, de név nélkül jelent meg... az első 20-30 oldalt erősen átírta valaki... de bizonyos részletekből egyértelműen rájöttem, hogy "ez az én fordításom"... csak valakik el akarták lopni, a busás honor miatt... de végül nem hagytam. Csak részben.) Erről bővebben: a hosszabb életrajz-verzióban.
- Lord Valentine Kastélya fordítása.
- Novella fordításaim és novelláim jelentek meg az Új Vénusz magazinban.
- Beindult az Art Phoenix sci-fi sorozata, elkezdtek megjelenni az "elfekvő" regényeim: a Harc az Éj Kövéért, a Worluk átka... plusz újabb fordítások, újabb regények.
Szóval, igen, 1990 volt a fordulópont...

1990 áprilisában otthagytam a munkahelyemet, a Megyei Vízművet, és "szellemi szabadfoglalkozású" lettem.
Az igazsághoz tartozik, hogy én csak egy év fizetésnélküli szabadságot szerettem volna kérni, de a vállalat főkönyvelője épp akkoriban berágott rám a vállalati újságban megjelent cikkem miatt - ami őt rossz színben tüntette fel -, nagy elégtétellel, kapásból utasította el a kérelmemet. Nem maradt más választásom: felmondtam.
Játékban - legyen az kártya vagy bármi - imádok kockáztatni, és szinte lehetetlen esélyekbe is belemegyek, a való életben viszont roppant megfontolt és visszafogott vagyok. Ebben a helyzetben már volt két aláírt szerződésem - A Káosz Szava + Lord Valentine Kastélya fordítás -, ezenkívül az Art Phoenix is ígéretesnek tűnt, és más lehetőségek is kecsegtettek... Mondjuk úgy, biztosnak tűnt, hogy pár hónapon belül kb. kétévi fizetésemnél is többet keresek... de azért okozott pár álmatlan éjszakát a döntés. Egyre azok a lehetőségek jártak a szemem előtt, amik már-már bekövetkezni látszottak... és a végén semmi sem lett belőlük. De mi mást tehettem volna: felmondtam, és 1990 április 3-tól szabadúszó lettem... és április 6-án már láthatták az ex munkatársaim, mit jelent ez a "kellemes szabadúszás", amint Hajja Attila és Szendrei Tibi társaságában órákon könyveket pakolunk jókora dobozokban és sorban állunk azokkal az eléggé forgalmas állomásnél lévő postahivatalban.

Még ez évben pótoltam azt, amire korábban nem mertem betenni a megtakarított pénzem: 13 százalékkal az Art Phoenix résztulajdonosa lettem.

1990 második felében beindult a henger: regényírások és fordítások sokasága. Ráadásul Hajja Attilával közösen korrekturázási, tördelési, nyomtatási munkákat is vállaltunk más kiadóknak, többek között a Zrínyi Nyomda kiadójának is... Hát nem vicces? Olcsóbban tudtuk végezni a nyomdai előkészítést a NYOMDA kiadójának, mint maga a nyomda!!!
Rengeteg munka között örlődtünk; számomra óriási előnyt jelentett a későbbiekre, hogy elsajátítottam a tördelés legfontosabb elemeit... ami ekkoriban nem volt túl egyszerű. Például: az MS Wordnek már létezett ugyan valami kezdetleges verziója, de nem voltak hozzá hivatalosan magyar ékezetes betűk... Ezeket úgy kellett külön megvásárolnunk, és kitapasztalnunk a használatuk sajátosságait. Nem volt könnyű... Jó sokat szívtunk ezzel. Mint ahogy a Commodore 64-es szövegszerkesztóvel készült munkák PC-re konvertálásával is az utat törögetők közé tartozhattunk.

1991-ben már túljutottunk az Art Phoenixszel a legrázósabb perióduson. Fogjuk rá: a kiadott könyvek türhetően fogytak, a kiadónak már volt némi hitele a terjesztők között. És talán már anyagilag is kezdtük megvetni a lábunkat... kisebb-nagyobb gazdasági problémák közepette, persze.

1991-ben Hajja Attila és én létrehoztuk a HNP Kft-t (Hajja-Nemes Produktum), elsősorban a Zrínyi Nyomda sorozatának tördelési munkálataira építve. A fő indíttatás az volt, hogy a továbbiakban nem szerettük volna megosztani a tördelési munkákért kapott pénzt - amiért mi dolgoztunk éjjel-nappal - az Art Phoenixbe befektető pénzestársakkal. Ők a könyvkiadóba fektettek, annak a haszonjából továbbra is részesülhettek... de a mi kemény pluszmunkánkért mi akartunk pénzt kapni.
A sors íróniája, hogy mire létrehoztuk a HNP Kft-t, elvesztettük a jó bevételt hozó tördelési munkát. Valaki alánk ajánlott, és bár én nyaggattam Attilát, hogy engedjünk mi is az árból, ő biztosra vette, hogy még drágább pénzért is minket fognak választani... a minőség miatt.
Hát nem...
A HNP Kft. egyetlen fillért sem keresett, viszont a különböző adó- és járulékterhek miatt (plusz egy fölösleges alkalmazott miatt) hamar elemésztette a befektetett pénzt.
Ráadásul Attila meg én alapvető dolgokban nem értettünk egyet a cég jövőjével kapcsolatban, és mivel 50-50 százalékos tulajdonosok voltunk, egyikünk sem dönthetett a másik jóváhagyása nélkül.
Szóval, a HNP halálra ítéltetett...

1991 őszén a HNP-nek befellegzett. Egyébirányú vitáink miatt (melyek nem voltak ugyan vérre menő viták, de bosszantóak) - részben - elváltak útjaink. Tulajdonostársam közös egyetértéssel kivásárolt a HNP-ből, és a céget átnevezte "Hajja & Fiai"-ra... amely kiadó még a mai napig is működik. Én pedig a részemből saját Kft-t alapítottam: a Cherubiont.

1991. szeptember 2-án jegyeztettem be a Cherubion Könyvkiadó Kft-t a cégbíróságon. Első céges megbízatásaim között tördelési & nyomdai előkészítési munkák szerepeltek, mint például a Valhalla által publikált Gyűrűkúra paródia. Továbbá fordítások és regényírások az Art Phoenixnek és az Új Vénusznak, mely munkákról immár nem szabad szellemi foglalkozású vállalkozóként írtunk szerződést, hanem a kft-vel adtam számlát.
A kiadó első saját regénye A Hajnal Lovagja volt, amit terjesztési és egyéb szempontok miatt - látszólag - az Art Phoenix publikált.

1992-ben már nagyon-nagyon futott az üzlet. Fordítói és írói szempontból továbbra is az Art Phoenix maradt a legnagyobb megrendelőm - Hajja Attilával továbbra is baráti viszonyt tartottunk és segítettük egymást -, viszont belépett nálam a képbe a szintén debreceni LAP-ICS Könyvkiadó, ahol eleinte tördelési munkák tömkelegét végeztem, aztán egyre több fordítást, majd pedig beindult a "Megveszem ezt a nőt" sorozat folytatásainak írása, s azt követően sok hasonló egyéb.

Az ezt követő időszak eléggé áttekinthetetlen számomra: átdolgozott éjszakák egybefüggő hullámzása. Jó időszakok és rosszak váltakoztak; a romantikus regényekből kapott honoráriumok bőségesen fedezték a kiadó esetleges gyengébb köteteit... vagy inkább úgy fogalmazok: átsegítettek azokon a periódusokon, amikor a terjesztőktől nem érkezett elegendő pénz ahhoz, hogy abból finanszírozni tudjam a soron következő könyvet.
A fordításokért és romantikus regényekért kapott pénzek sem egyenletesen érkeztek, és néha éves késésbe csúsztak, de annyifelé dolgoztam, annyi céggel álltam kapcsolatban, hogy valahonnan mindig érkezett bevételem.
Sok-sok munka, néha emberfeletti: volt olyan hónap, amikor négy és fél regényt írtam, és közben egyet-kettőt még be is tördeltem.
Azt hiszem, nem kell túlzottan kihangsúlyoznom, mennyire csekély volt ekkoriban a magánéletem.

Ha már magánélet...
1994-ben megnősültem. Egy "szakmabelit" vettem feleségül, aki - mint utólag kiderült - már a Főnixes sorozatom idején is ismert engem: a Csokonai kiadónál dolgozott szerkesztőként - de én nem emlékszem, hogy találkoztam volna ott vele. Viszont később Hajja Attilánál korrektorként dolgozott egy ideig, de akkor még nem kerültünk közelebbi kapcsolatba, csak akkor, amikor az Art Phoenixtől már távozott és újabb munkahelyen, a Civis Rádiónál riporterkedett.
A nejem előző házasságából hozott egy tizenegy és fél éves kislányt, akit nagyon hamar megszerettem, és sajátomként neveltem. Tíz év házasság után, 2004-ben váltam el... Eddig tudta elviselni az exem, hogy éjszaka dolgozok, nappal pedig alszok. Azóta is jó barátságban vagyunk, de külön élünk, külön utakat járunk.

1998-ban következett be az életemben a mélypont: egyrészt az új tévécsatornák új romantikus sorozatainak köszönhetően hatalmasat zuhant az érdeklődés a romantikus regények iránt. Gyakorlatilag a nullához közel esett az ilyen irányú megrendeléseim száma. Másrészt a könyvek példányszáma is jócskán visszaesett, túl sok lett a konkurencia... szóval, minden tekintetben visszaesés következett. A kiadó működése során először kellett szembenéznem komolyabb finanszírozási problémákkal...
És pont abban az évben, amikor az addigi terjesztőm, Anikó elköszönt, mert már nem bírta a mindennapi stresszt, és inkább a saját kiadójára akart volna nagyobb hangsúlyt fektetni... Ráadásul visszaesett a könyvek példányszáma, én pedig azt gondoltam, hogy a kevesebb példányt több műszámmal fogom majd kiegyensúlyozni...
Nos, rosszul mértem fel a helyzetet. És ismét kihangsúlyozom: nem vagyok gazdasági szakember, nem is érdekelt soha ez a téma, csak kényszerből vágtam bele. Kész csoda, hogy az én laza hozzáállásom mellett eddig nem volt gond... Illetve hát nem csoda: a sok-sok egyéb irányú szellemi munka eredménye.

2005-ben, amikor már kb. tízmillióval tartoztam a nyomdának - úgy, hogy a terjesztők nekem ennek több mint másfélszeresével tartoztak, plusz más kiadók is milliókkal lógtak -, megfordult a fejemben, hogy abbahagyom a könyvkiadást. Egy kissé már belefáradtam a sok küszködésbe, és egyre kevésbé láttam a kiutat.
Amikor a Delta Vison először ajánlatot tett, komolyan elgondolkodtam a lehetőségeken. Egy éven át magam sem tudtam eldönteni, jó lesz-e ez így avagy sem... de végül is 2006 február végén a Cherubion eladása mellett döntöttem.
A lehetséges verziók közül azért döntöttem a Delta Vision mellett, mert egyrészt a tulajdonosokat évek óta ismertem, és velem mindvégig korrekten viselkedtek. Másrészt ők nem csak hogy megvásárolni akarták a Cherubiont, de ragaszkodtak is hozzá, hogy alapvetően változatlan formában üzemeljen tovább. Maradjanak meg az eddigi sorozatok, maradjon az írógárda, s tiszteletbeli főszerkesztőként én is folytassam az eddigi munkát.
Nos, meglehet, voltak és vannak zökkenők a Cherubionnál azóta, kevesebb könyv jelent meg, de a legfontosabb, hogy a kiadó még létezik, és nagyon úgy tűnik, túl fogja élni a jelenlegi válságot is. Remélhetőleg.

2006 óta egyrészt mint tiszteletbeli főszerkesztő üzemelek, másrészt szabadúszóként dolgozgatok más kiadóknak is: fordítottam több kiadónak, s jelenleg épp a Pro-Booknak írom egy ifjúsági vámpíros sorozat harmadik regényét, a Lazi kiadónak pedig egy Clive Barker horrort fordítok. És persze október közepéig le kell adnom A Káosz Erdejét is a Cherubionnak. Szóval, nem unatkozom.

Hogyan tovább?
Ezt majd meglátjuk. Egyelőre még nem áll szándékomban leállni, túl sok megvalósítatlan tervem van, túl sok kiaknázott ötlet motoszkál a fejemben.
Valami majd csak lesz ezekkel is...



Main menu 2

by Dr. Radut